Szeged, épít, építkezés, munka, munkás, építőipar, bölcsőde

KSH: januárban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,6 százalékkal kisebb, az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,9, az egyéb építményeké 10,8 százalékkal volt alacsonyabb – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

elektromos autótöltő, autó, töltő, villanyautó

Energiaügyi Minisztérium: személyautóból is több mint ötezret igényeltek már a vállalati e-autó programban

A pályázati lehetőség tavaly február óta biztosít támogatást gazdasági társaságok számára tisztán elektromos gépjárművek megvásárlásához. Mostanra csak a személygépkocsikból is több mint ötezerhez kértek állami hozzájárulást a cégek – összegezte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden a Facebook-oldalán.

Szeged, bevásárlás, Lidl, élelmiszer, infláció

Drágulás februárban: 5,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak egy év alatt

2025. februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).